Alternatív oktatáspolitika?

Szomorúan hallgattam ma annak, az oktatás jövőjéről szóló Fehér Könyvnek a bemutatóját, amelyet a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány készíttetett. Szomorúan hallgattam, mert a jelenlegi kormányzat szűklátókörű, nemzeti retorikával operáló és tananyag-centrikus szemléletéhez képest európai és modern, a gyerekeket középpontba állító, a szülőket európai módon partnernek tekintő szemléletre számítottam. És valami egészen mással szembesültem.

Kissé kellemetlenül éreztem magam, mert – nem lustaságból, munka miatt – a prezentációról nagyrészt lemaradtam. Fel akartam készülni, de nem lehetett, mivel a fehér könyv még a bemutató előtti este sem volt nyilvános. Az első döbbenet akkor ért, amikor a prezentáció végén beestem. A közönség bizonyos kérdésekről szavazhatott. Többek között arról, hogy ha a most bevezetett (és nyilvánvalóan életképtelen) heti 5 testnevelés óra háromra csökkenne, mit tegyenek a felszabaduló két órával. A jelenlévők, akinek a nagy része pedagógus vagy kutató volt, elsöprő többségben szavaztak arra, hogy az óraszámot egyéb tantárgy oktatására kellene fordítani, nem pedig szabad időt adni helyette a diákoknak. Arra szavaztak tehát, hogy az első osztályban minden nap 5, kilencedikben pedig napi 7 kötelező órát üljenek végig a szeptembertől érvényes óraszámok szerint.

A fehér könyv bevallottan a munkaerőpiac kiszolgálásáról szól elsősorban, ezen belül is óriási hangsúly van a felsőoktatáson. Az Európai Unió 2020-ig érvényes oktatási stratégiájáról szóló Rethinking Education című, az oktatással is foglalkozó uniós biztos által készítetett dokumentum is számos kritikát kapott, mivel túlságosan erősen fókuszál a gazdasági érdekekre és részben háttérbe szorítja az egyéb szempontokat, például a közös európai értékek közvetítésének fontosságát. A most bemutatott fehér könyv ennél is messzebb megy.

Az Unió által elfogadott ajánlások szerint a sikeres élethez nélkülözhetetlen az élethosszig tartó tanulás. Az ehhez a közoktatásban fejlesztendő nyolc kulcskompetencia közül mindössze két és fél kapna esélyt a magyar iskolákban, a matematikai és természettudományos kompetencia, az anyanyelv valamint két további uniós nyelv helyett az angol. Szóba sem kerül a második idegen nyelv, a digitális kompetencia, ahogy a négy ún. soft kompetencia, a tanulni tanulás, a vállalkozókészség, a kommunikáció és a kulturális tudatosság sem.

Néhány hete Magyarországon járt a világhírű pszichológus, John Raven, aki azt találta mondani, hogy az oktatási rendszerek sikerességének egyik legjelentősebb korlátozói a különböző egységes mérések, az oktatás hatékonyságát jelentősen csökkentik a kijelölt standardok. Nem lehet nem észrevenni ezt a hatást a Fehér Könyvnél: a kompetenciák közül azokra fókuszál, amelyeket a PISA-teszteken vizsgálnak.

Bajnai Gordonnak, mint vérbeli technokratának, nyilván megfelel ez a megközelítés, de valós alternatívát jelent-e a mai közoktatási rendszernek, megakadályozza-e, hogy 2035-re hazánk a Spiró György Feleségversenyében leírtaknak megfelelő – most igencsak reális jövőképnek tűnő – állapotba süllyedjen? Hová jutunk, ha az oktatási rendszerben nem a gyermekek jogai jelentik az alapot, ha a matematikával nem legalább egyenértékű a nyitott, toleráns, befogadó és európai társadalom kialakítása iskolai szemléletformálással?

Bár sok szó esett korábban a sajtóban és szakmai fórumokon is a most irreálisan megnövelt közismereti tananyag-tartalomról, a Fehér Könyv nem beszél ennek visszafordításáról, az évtizedek alatt feltorlódott tananyag-mennyiség felülvizsgálatáról, ahogy az óraszámcsökkentésről sem – nem a pedagógusokéról, a diákokéról.

A konferencia szekcióülései közül Az oktatás újratársadalmasítása címet viselő csoporthoz csatlakozva nagy megelégedéssel hallottam, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki a címbe szereplő ’újra’ szócska létjogosultságát megkérdőjelezi. Azt viszont már döbbenten láttam, hogy a Fehér Könyv készítésében részt vevő szekcióvezető a szülői részvételt kizárólag a közpolitikai döntéshozatalban való részvételként, konzultációként tudja elképzelni és nem érti, mi is az aktív szülői (és diák)részvétel az oktatási folyamatokban. Talán ez lehet az oka annak is, hogy sem a jelenlegi, sem a megelőző kormányok nem vonták be a szülőket az oktatásba. Kevés olyan szülő van, aki döntési folyamatokban konzultálni akarna rengeteg időt töltve ilyen-olyan egyeztetéseken. Olyan viszont bizonyára sokkal több akad, aki aktívan részt vállalna például az Európai Iskolák mintájára a szülők által szervezendő iskolai étkeztetésben, iskolabusz biztosításában, tanórán kívüli foglalkozások szervezésében, osztálykirándulások szervezésében, stb. Aki pedig aktívan részt vesz az iskola napi életében, talán hajlandó lesz erőfeszítéseket tenni, hogy kellően felkészült legyen a szerzők által igényelt konzultációra is. Ebben a szemléletben természetes, hogy fel sem merül a school leadership, a feladatok és felelősségek megosztásán alapuló iskolavezetés kérdése.

A délutáni Bajnai-előadásra nem pazarolnék sok szót, talán leginkább informatív része az volt, amit a hír24 is kiemelt cikke címében: Bajnai Gordon nem Márait írt volna, ha most érettségizik.

Az azt követő két kerekasztal-beszélgetésben a gyűjtőnéven demokratikus ellenzéknek nevezett pártok oktatáspolitikusai beszéltek felsőoktatásról és az oktatási szegregáció megszüntetésének szükségességéről, megismerhettük egy sikeres integráló pedagógus és egy sikeres magyar vállalkozó véleményét. Megszólalt még egy egyetemista is, aki kicsit túl körülményesen arról beszélt, milyen óvodába, iskolába és egyetemre szeretett volna járni. És mégis ő volt az, aki nagyon fontosakat mondott, ám tartok tőle, olyanokat, amiket a szerzők nem nagyon akartak meghallani. A fiatalember szerint már az óvodában, de legkésőbb az általános iskolában sokszor megutáltatják a gyerekekkel a tanulást, rengeteg felesleges időt töltenek az iskolában, felesleges tananyagok meghallgatásával, majd rövid távú memóriájukban való rögzítésükkel. Az iskola nem tekinti partnernek a diákokat, akiknek lehetőségük arra sincs, hogy kitalálják, mi érdekelné őket, merre lenne érdemes továbbtanulniuk. Persze nem így mondta, hanem ezekkel éppen ellentétesnek festette le azt, amilyennek az iskolának lennie kellene.

Ezzel pedig szülőként csak egyetérteni tudok. Ezért aztán könnyű összefoglalni, mitől lettem szomorú a mai konferencia után: szó nincs az Európa felé való visszaindulásról, a gyerekek elképesztő terheinek csökkentéséről, a rengeteg feleslegesen iskolában töltött óra hasznosabb eltöltéséről, a valódi iskolai partnerségről és még számos olyan dologról, amikről ma Európa-szerte úgy gondolják, fontosak a sikeres oktatáshoz. Szomorú vagyok még akkor is, ha a szerzők felhívják a figyelmet arra, hogy „a Fehér Könyv nem lezárni, hanem elindítani és informálni hivatott a Magyarországon követendő oktatáspolitikáról szóló vitát”. De ki fogja felvetni ezeket a témákat, ha a szakemberek nem tették?

 

A Fehér Könyvet és az ahhoz készített háttéranyagokat teljes terjedelmükben itt olvashatják:http://www.hazaeshaladas.hu/oktatas/bemutattuk_az_oktatas_jovojerol_szolo_feher_konyvunket.html

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s