Szülői részvétel az iskolában – kutatók konferenciája Lisszabonban

9. ERNAPE KonferenciaKilencedik alkalommal rendezték meg azoknak a kutatóknak a találkozóját, akik a szülők oktatásban betöltött szerepét vizsgálják – ez volt az ERNAPE Konferencia Lisszabonban. A szülői részvétel és az iskolai partnerség fogalma Amerikából, Joyce Epstein és Don Davies professzorok tevékenysége és kutatásai nyomán terjedt el Európában. Már 20 évvel ezelőtt is rengetegen foglalkoztak a témával, ez alkalommal azonban már Hongkongtól Chiléig képviseltették magukat a szakemberek. Az európai országok közül egyedüliként hazánkat nem képviselte kutató, én magam az EPA elnökeként a kutatás tulajdonképpeni tárgyát, 150 millió európai szülőt képviseltem. Néhány érdekes információra, eredményre hívnám most fel a figyelmet, amelyeket az előadásokon vagy azok szünetében hallottunk.

Joyce Epstein professzor legfontosabb üzenete a szülőknek, a tanároknak és a döntéshozóknak: tudományos kutatások tömege bizonyítja, hogy szoros összefüggés van az iskolai siker és a szülők napi iskolai életbe, döntéshozatalba való bevonása között. Azt üzeni személyesen Hoffmann Rózsának – a hazai változások ismeretében -, hogy az általa laikusoknak titulált szülőknek igenis kell legyen beleszólása az iskola életébe, a tanítás tartalmát és gyakorlatát is beleértve. Don Davies professzor pedig a záróelőadásban arra hívta fel a figyelmet, hogy minden olyan iskola sikertelennek tekinthető, amely nem arra készíti fel a diákokat, hogyan legyenek sikeres emberek egy demokráciában.

Don Davies (balra) és Joyce Epstein (jobbról a második) professzorok a szervezőkkel

Általánosan megfogalmazott kritika volt, hogy a pedagógusképzésben Európa-szerte kis hangsúlyt kap a szülőkkel való kommunikáció, a szülők bevonásának eszközei. Miközben mindenki szeretné, ha hallathatná a hangját az oktatás kereteivel, napi gyakorlatával kapcsolatban, az oktatási rendszerek hajlamosak a tanárokra és szülőkre, mint homogén csoportokra építeni, miközben ez a homogenitás nem létezik. A pedagógusok így gyakran nem rendelkeznek a megfelelő készségekkel, az iskolák által elvárt partneri viszony kialakításához. Általános tételként fogalmazódott meg a kutatásokban, hogy a szülő és a pedagógus közötti bizalmi kapcsolatot akkor kell kiépíteni, amikor még nem merülhet fel probléma, konfliktus. Ha csak információközlés zajlik és a kétirányú kommunikáció csak mondjuk egy fegyelmi vagy tanulmányi probléma esetén indul el, az gátja a sikeres együttműködésnek.

Birte Ravn dán professzorasszony egy összehasonlító nyugat-európai kutatás eredményeit ismertette. Ennek alapján megtudhattuk, hogy 1900-1960 között, a kompenzáció időszakában, az európai országok iskolarendszereiben a következő elvek domináltak:

–         az iskola feladata, hogy ’ellensúlyozza a szülői ház tudásbeli hiányosságait, tévedéseit’;

–         a szülő passzív, engedelmes és az iskola által beszámoltatható;

–         a gyerek az információátadásnak gyakorlatilag passzív alanya;

–         az irányítás egyértelműen a kormányzat feladata.

A 1960-tól a 90-es évek végéig, a konszenzus időszakában jelentősen megváltozott a szemlélet:. E korszak alapelvei a következők szerint

–         nevelés-oktatás feladata már a szülő és a pedagógus közös felelőssége, ők együttesen voltak felelősek az egész társadalom felé;

–         a gyerek véleménye, képességei, érdeklődése befolyást gyakorol az oktatásra;

–         az oktatást nem a kormányzat, hanem a társadalmi konszenzus irányítja.

Napjaink európai iskolájára már erőteljesen hatnak a piaci viszonyok. Ennek következtében komoly változások tapasztalhatók:

–         a pedagógusok a szülőknek tartoznak felelősséggel;

–         a gyerekek önállósága, választási szabadsága érvényesül;

–         az oktatás alakítását a kimeneti tesztek és a munkaerőpiaci igények befolyásolják;

–         a kormányzatnak nincs közvetlen hatása az oktatásra.

Európa más országaiban a szülők bevonásának célja ma kettős. Tőlük várják gyermekeik iskolai sikerességének elősegítését, valamint iskolábajárási kedvük növekedését.

A hazai viszonyokat ismerve ez talán meglepő, ezért érdeklődtem arról, hogy pontosan mit jelent a ’free compulsory education’ fogalma, amelyet az EU Alapjogi Chartája előír. Ennek értelmében egyes országoknak az iskolaköteles kor határáig biztosítania kell mindenki számára az ingyenes oktatást, a szülők feladata pedig arról gondoskodni, hogy gyermekük minél eredményesebben tanuljon. Esetenként akár azzal, hogy igazolják gyermekeik iskolából való távollétét.  Egyetlen olyan európai országot sem találtam, ahol ne a szülő joga lenne eldönteni, hogy igazolja-e a gyerek hiányzását, vagy sem. Olyan sem létezik, ahol anyagi és jogi veszély fenyegetné azt a családot, ahonnan a gyerek egy darabig nem megy iskolába. Orvosi igazolás csak fertőző betegség esetén szükséges annak bizonyítására, hogy a gyerek nem hordoz fertőzésveszélyt. Természetesen bizonyos mennyiségű hiányzás után a diáknak plusz feladatokat kell megoldania, vizsgát kell tennie. Ha egy gyerek rendszeresen vagy hosszan hiányzik, a szociális segítő hálózat természetesen felkeresi a családot, és segít  megoldani az esetleges problémát. A szülők bevonásának igen fontos célja a valódi részvétel elősegítése az iskolai életben. Az iskola nem nappali melegedő. Ennek értelmében azt a diákot, aki tétlenkedik,  vagy zavarja a többieket, kiküldik, vagy megkérik a szülőket, hogy vigyék haza a gyereket.

photo 3A számos érdekes előadás összefoglalója hamarosan olvasható lesz az ERNAPE (European Research Network about Parents in Education) ingyenesen elérhető elektronikus folyóiratában (International Journal about Parents in Education). E cikkben – a teljesség igénye nélkül – megemlítek még néhány figyelemre méltó mozzanatot.

Hollandiában olyan értékelési rendszert vezettek be, amelynek keretében nem osztályoznak. A tanár, a szülő és a diák közösen határozzák meg tantárgyanként minden diák számára, hogy személyesen neki mit kell elérnie, megtanulnia. Az értékelés során azt elemzik, természetesen szöveges formában, hogy sikerült-e és milyen módon e célkitűzést teljesíteni. A napi iskolai tevékenységbe a diákok saját maguk döntik el, hogy mikor és hogyan vonják be a szüleiket, soha nem az iskola által írt, fogalmazott meghívót kézbesítik.

Találkoztunk a FOMENTO, az egyik portugál szülői szervezet vezetőivel. Ez működteti a hozzájuk tartozó iskolákat, az igazgatót a szülőkből álló tanács nevezi ki és ellenőrzi-értékeli. Amikor ott jártam, a tanév még nem kezdődött el, a tanárok épp műhelymunkát végeztek: azon dolgoztak, hogy miként vonjanak be a gyerekek érdekében minden szülőt az iskola napi életébe. Ez az intézmény 5 hónapos kortól 18 éves korig foglalkozik a gyerekekkel. Csak az ovisokkal találkoztunk, és tapasztalhattuk, hogy már ők is ismerik azokat a bizottsági tag szülőket, akik kalauzoltak bennünket. Ebben a suliban a gyerekek nagy része otthonról hozza az ebédjét, már a bölcsisek is. A konyha fel van készülve arra, hogy hűtőben tárolja, és minden gyereknek melegítse a saját ételt. Katolikus iskolákat működtetnek, de ezekben sok más vallású gyerekek is jár. Az iskola világi, tehát nincs kötelező vallásgyakorlás, a katolicizmus a szemléletben: a szeretetben nyilvánul meg.

Követendő példára találtunk egy közeli országban is: a lengyel szülők most gyűjtöttek össze egymillió aláírást (a 35 milliós országban) az ellen, hogy minden gyereknek kötelező legyen 6 évesen iskolába menni. Ennek hatására visszavonták az intézkedést, és a napokban távozott hivatalából az oktatási miniszter.

Megtudtuk azt is, elemi tiltakozáshullámot váltott Európában a spanyol kormány azon törekvése, hogy bizonyos mértékű centralizációval némi befolyása legyen a helyi tantervekre, és egyúttal véleménynyilvánítási joggá degradálja a szülők együttdöntési jogát. Ennek érdekében az egész spanyol civil szféra fellépett, támogatást kért és kapott Európai más országaitól illetve az európai szintű civil szervezetektől is.

Zárógondolatként egy kaliforniai előadó gondolatát idézem fel, aki azt hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a szülők bevonása, mert a jól szervezett szülők, ha fellépnek gyermekeik érdekeinek védelmében, bárminek a megvalósulását meg tudják akadályozni, ami a tanároktól, az iskolától vagy akár az oktatási kormányzattól ered, így minden, a gyerekek számára ártalmas cselekedetet, intézkedést, döntést is.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s