Szülőnek lenni – a legnagyobb kihívás az életemben

Csodálatos dolog, amikor egy gyermek világra jön, és szeretettel várják őt. Megszületett! De ott és akkor nemcsak ő, hanem egy édesanya, édesapa és nem utolsó sorban egy család is születik. Elkezdődik valami, ami egyszerre öröm, de a vállat és szívet hatalmas súllyal nyomó felelősség. Szülőkké leszünk. Csak így, minden képzettség nélkül. Életünk folyamán ez az egyik legnagyobb komplex misszió, amelyben csak részünk lehet. Gondoljuk csak végig, hogy mennyire sokoldalúnak és a körülményekhez alkalmazkodni tudónak kell lennünk. Hiszen a szülő egy-egy pillanatban nevelő, tanár, bíró, szakács és ápolónő is lehet egyben. Mennyire jó érzés, hogy a gyermekek megbíznak bennünk, hogy meg vannak győződve arról, hogy mi képesek vagyunk szinte mindenre! Ehhez sokféle szerepben kell megfelelnünk, amire, valljuk be, sokszor teljesen alkalmatlannak érezzük magunkat. Ez még egy “átlag” gyerekkel is nehéz, de hatványozottan az egy kiemelkedő képességű vagy speciális figyelmet érdemlő gyermek mellett.

Olykor tanácstalanok vagyunk, hogy épp mit is, hogy is kéne csinálnunk. Legyen az éppen nevelési vagy a gyermek ellátásával, tanításával kapcsolatos dolog. Ilyenkor jó lenne valahonnan segítséget kapni. Valakitől, akinek tapasztalata van egy-egy adott helyzetről. Mert sok mindenre nem gondoltunk, nem számítottunk, amikor – többnyire hosszú és alapos megfontolás után – végre sikerült az általunk legjobbnak vélt nevet kiválasztani a várva várt gyermeknek. Azt valószínűleg nem vitattuk meg a párunkkal előre, hogy milyen alapelvek és irányadó erkölcsi értékek szerint fogjuk majd nevelni. Talán azt sem, hogy milyen egészséges és kiegyensúlyozott értékrendet szeretnék benne kialakítani. Pedig ezek fontos kérdések.

Mert ugye azt a gyermeket nevelni kell. Rengeteg nevelésről szóló könyv áll rendelkezésre, sok irányzattal, nézettel. De vajon melyik a legjobb? Hiszen egy módszer ma még remek, de jövőre már elavulttá válhat. A szülő pedig ott állhat egyedül a sok-sok jó tanács ellenére. Milyen jó lett volna megtanulni ezt is. Mert ezt is tanulni kell, mint annyi mást. De mikor és kitől? Sok-sok évvel ezelőtt ez nem volt nagy probléma, hiszen ott volt a család. Nagymamák, nagynénik és a sok unokatestvér. Tőlük remekül el lehetett lesni a család működtetését. Is. Napjaink rohanó, digitális, világában, a nukleáris családok korában ez sajnos nem, vagy csak keveseknek adatik meg. Hiszen a generációk nem laknak már együtt, és a mosolygós, köténykés, konyhatündér nagyi ritka, mint a fehér holló. Helyüket átvették az aktívan dolgozó, szintén rohanó, vagy éppen messze élő, Skype-on elérhető nagymamák. Már ahol vannak még nagymama. A munka mellett maximum alkalmi segítségüket tudják felkínálni az unokák körül, az igényeknek és a szükségleteknek megfelelően. Amire nagyon nagy szükség is van. Így együttműködve a szülőkkel, az ő nevelési elveiket tiszteletben tartva, és követve tehetjük a legtöbbet és legjobbat a gyermekek érdekében.

Én magam is erre törekszem. Mert tudom, hogy mennyire fontos ez. Igaz a folyamatosan változó világ új és még újabb helyzetekkel szembesít minket a gyerekekkel kapcsolatosan. Egyedülálló anyaként megtanultam, hogy fontos a következetesség, és az, hogy legyen egy határozott irányvonal, amit követünk. Már tudom, hogy a gyermekeknek szükségük van világos és tisztán érthető korlátokra, és arra is, hogy szülőként egy megfelelő értékrendet ültessünk el az elméjükben és a kicsi szívükben. Szeretnénk azt látni, hogy gyermekeink kiegyensúlyozott, boldog és sikeres felnőttekké válnak majd.

Szembesülnöm kellett azzal is, hogy bármit mondjak is, ha magam nem vagyok jó példa, akkor hiteles sem lehetek. Hiába mondtam dohányzás közben, hogy ne tegyétek, mert ártalmas és rossz, ha a minta nem egyezett a szavakkal. Vagy mondhattam volna én, hogy jó dolog az olvasás, ha ki sem nyitok egy könyvet sem, de folytathatnám még a sort jó és rossz példákkal egyaránt. A saját jó példánk a legjobb nevelőeszköz. Hiszen a gyermekek személyiségének alakulására a szülő van az első és legnagyobb hatással.

Úgy érzem, fontos, hogy gyermekeink érezzék a szeretetünket, a helyeslésünket, elismerésünket. Így közeli lehet a kapcsolatunk velük, és jobban megismerhetjük őket. Igen, a saját gyerekünket meg kell ismernünk. Ha tudjuk mik az örömei, gondjai, vágyai vagy félelmei, az nagyban hozzájárul, hogy a neki megfelelő módon tudjuk “terelgetni” az úton. A megismerési nem egyenlő a megfigyeléssel, vagy nyomozással! A vasszigor és teljes irányítani akarás nem működik! Kicsiknél sem. Nem is szükséges. Önálló személyek. Saját ízléssel, érzésekkel és szemléletmóddal.

Az okosan felállított korlátok a segítségünkre lehetnek ebben. Vannak dolgok, amelyeket következetesen nem engedünk, és gyorsan rájönnek, nyilván okkal. De a határokon belül döntési szabadságot kell adnunk nekik. Mindig az életkoruknak és az érettségüknek megfelelően. Más dolgokban tud döntést hozni egy óvodás és megint mást egy iskolás és így tovább, de mindegyikük dönt és tud dönteni. Szerintem így tanulták meg szép lassan a gyerekeim a döntéseik felelősségét is viselni. Ezekből én is merítettem tapasztalatot és erősítették a kapcsolatunkat is. A jó kapcsolat által pedig megóvhatjuk őket sok mindentől vagy éppen a segítségükre tudunk sietni, ha szükséges.

Nehéz feladat a szülővé válás, ebben biztosan egyetértünk. Jó lenne, ha lenne ebben segítségünk mindig, amikor szükségünk van rá. De hová fordulhat az, akinek segítség kell? Az elején azt írtam: digitális kor. Elsősorban azt a lehetőséget kellene megragadni, amit ez nyújtani tud nekünk. Össze kellene szedni a lehető legtöbb tapasztalatot és jó gyakorlatot, amivel segíthetnénk egymásnak. Mert bár sok szerveződés létezik, nem is nagyon tudnak egymásról. Kellene egy mindenki által elérhető központi adatbázis, amit könnyű használni, és ha a szülő névtelen akar maradni, azt is megtehetné. Ez egy jó megoldás lehet.

De… Van, amikor ez a fajta tanácsadás kevés, mert hiányzik belőle az emberi tényező. Sokszor a személyes kapcsolat jobb eredményeket szülhet. Jelenleg a védőnői hálózat, ami segítségként elérhető. De az leginkább egészségügyi ellátás. Illetve ott vannak a szociális munkások, a családsegítők dolgozói. Sajnos az a tapasztalat, hogy tőlük – a hivatali jelentési kötelezettség miatt – az igazán rászorulók nem nagyon mernek segítséget kérni. Szükség van a segítségre, de olyanra, ami nem így hivatalos, formális, kötelező. Hiszen van, aki a nevelésben, van, aki a jövedelem megfelelő beosztásában, vagy épp hivatalos ügyek intézésében kérne tanácsot. Az igények sora hosszú és széleskörű. A legtöbbször nem a meglévő és elérhető támogatói hálózatra van leginkább szükség. Olyan kell, ami szabadon igénybe vehető, ami az élet vagy a szülői feladatok bármelyik területén megpróbál segíteni. Természetesen, ha kell, a megfelelő szakemberhez irányítással. De szankciók nélküli szolgálattal. Olyan személyekkel (nem feltétlenül szakemberekkel), akik átadhatják a saját tapasztalataikat, akik folyamatosan, akár évekig is kapcsolatban állnak a családokkal. Ez különösen fontos lenne a kiemelt figyelmet igénylő gyermeket nevelők esetében.

Most van itt az ideje és persze égetően nagy szükség is van rá, hogy életre szerveződjön egy olyan hálózat, amely ezt meg tudja valósítani. Szépen lassan lépésről lépésre. Ezekkel a gondolatokkal tértem haza a Szülőnek lenni c. konferenciáról, ahol remek ötletek és gyakorlatias javaslatok hangzottak el, amelyek figyelembe vételével megvalósítható lenne egy ilyen szülőket segítő hálózat. Annak idején én is értékeltem volna, ha létezik, de nem volt sajnos. Ezzel együtt úgy érzem megpróbáltam a lehető legjobb szülővé válni. És hogy mennyire sikerült? Ezt majd csak az idő dönti el.

Marsal Éva, az ESzME elnökségi tagja írásának szerkesztett változata a Kisgyermek című folyóirat 2014. VIII. évf. 2. számában jelent meg

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s