Délibáb, motiváció, egyenlő esélyek – a korai iskolaelhagyásról egy kicsit másképp

A hónap elején egy, a korai iskolaelhagyás megelőzésével foglalkozó nagyszabású szimpóziummal kezdte ambiciózus EU soros elnökségi oktatási, kulturális és ifjúsági programját Luxemburg. Nagyon örültem annak, hogy a szülők bevonása, mint a probléma kezelésének egyik legfontosabb módja volt az egyik központi téma, de nem ez volt az ok, amiért billentyűzetet ragadtam. Egy francia szociológus professzor egy kicsit más szemszögből mutatta be a jelenlévőknek az ügyet, azzal kezdve az előadását, hogy megkérdőjelezte, valóban probléma-e a korai iskolaelhagyás.

skyline

Francois Dubet professzor a társadalmi szolidaritás egyik fontos szószólója nem csak hazájában, hanem a nemzetközi színtéren is. Már az előadás elején felhívta a hallgatóság figyelmét néhány érdekes tényre, például arra, hogy azokban az országokban, ahol jelentős számú bevándorló él, számos állás esetében a munkaadók éppen azért preferálják a migránsok alkalmazását, mert nekik nincs semmilyen végzettségük. Az átlag európai világképében szerinte szerepel az ’iskolában való vallásos hit’ és a ’végzettség mindenhatósága’, amelynek következményeként a végzettség hiánya stigmává vált EU-szerte, a végzettség megléte pedig egyenlő lett a normalitással. Az ebből adódó jó szándék viszont végső soron az iskola inflálódásához vezetett, egyre több és több ideig kell iskolába járni, hogy megüsse valaki az átlagot. A társadalomban kialakult egy általános hit, hogy az iskolák egyenlő esélyeket biztosítanak mindenkinek, a sikertelenség pedig ezért egyértelműen a diák hibája. A közhiedelem nem számol azzal a ténnyel, az egyenlő esélyek, nem egyenlőek, hiszen a különböző hátterű diákok különböző mértékben tudnak élni a számukra biztosított egyforma lehetőségeikkel. (A korszerű szakmai diskurzus ezért nem is az egyenlő esélyek (equal opportunities), hanem a kiegyenlítő esélyek (equitable opportunities) érdekében érvel.) Az említett közvélekedés miatt a sikertelen diákokban az önbecsülés csökken, hajlamossá válnak arra, hogy leértékeljék saját magukat, így későbbi esélyeiket is csökkentik.

esélyegyenlőség

Dubet professzor szerint a mai iskolákban az oda járó gyerekek minimum egyharmadát korai iskolaelhagyónak kellene tekinteni, mert a diákok legalább ekkora része egyáltalán nem figyel oda az órákon, nincs olyan, ami felkeltené az érdeklődésüket. Ez viszont gyakran vezet az iskola tényleges abbahagyásához vagy teljes passzivitáshoz, illetve a diákok egy részben növeli az agressziót, ami akár az iskolával vagy más diákokkal szembeni fizikai agresszióhoz vezet (verekedés, rongálás, stb.)

A korai iskolaelhagyással kapcsolatosan felhívta a figyelmet arra is, az általános kép torz. Ugyan definíció szerint azokról a fiatalokról van szó, akik 24 év alattiak és már nem tanulnak, viszont nem rendelkeznek elhelyezkedést biztosító szakmai végzettséggel sem, de van egy jelentős, senki által nem vizsgált réteg, azok, akik az egyetemet vagy a középiskola utáni szakképzést nem fejezik be sikeresen. (Ez rímel arra az aggályra, amit a mi egyesületünk is sokszor megfogalmazott. Félelmünk, hogy az az EU-s politika, ami a fiatalok nagy részét húszas éveikben az egyetemi oktatásba tereli, javítja ugyan a pillanatnyi ifjúsági munkanélküliségi statisztikákat, de hosszú távon nem oldja meg a fiatalok problémáját. Legfeljebb 29 éves kor fölött hagyják abba a tanulást és akkor már nem fiatal munkanélkülinek számítanak.)

Az előadás következő részében az iskolákban tapasztalható motivációs krízisről volt szó, arról, hogy a hagyományosan bevált motiváció a pedagógustársadalom és a középosztály körében elfogadott, de nem sikerült a motiváció-transzfer, a rendszer nem biztosít más, például a hátrányos gazdasági-társadalmi státuszú családok és gyermekeik számára ösztönző erőt, így sokan még ahhoz sem kapnak kellő motivációt, hogy reggel felkeljenek. A gyerekek jelentős része számára a tanulás értelme olyan, mint a délibáb, ahogy közelednek hozzá, mindig távolabb kerül: az általános iskola elvégzése, ami célként lebeg előttük, azonnal a távoli jövőbe kerül a középiskolába kerülésnél, az érettségi közeledtével az egyetem majdani elvégzése lesz a cél.

A professzor egyértelműen osztja azt az aggodalmat, ami a tantervek tartalmának megfelelőségével kapcsolatos. Úgy fogalmazott: mivel a hasznos információ az iskolán kívül van, a való világ is az iskolán kívül van, sok diák nem látja értelmét az iskolába való bejárásnak. A társadalom jövője érdekében az iskolai motiváción sürgősen változtatni kell, mondta Dubet. A mai iskolát a hagyományos egyházakhoz hasonlította azt állítva, mindenki érzi, hogy szükség van rájuk, de már rég nem hisz bennük senki, azok sem, akik rendszeresen templomba járnak.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a társadalmi hozzáállásnak is meg kell változnia, hiszen egy normális társadalomban az embernek a közösség segít megtalálni a helyét, míg a mai európai társadalmak az egyéni boldogulást várják el. Az előadást azzal, az igencsak aktuális gondolattal zárta, hogy el kellene gondolkodnunk, hogy tudunk segíteni az érintetteken ahelyett, hogy megbénítjuk őket azzal, hogy folyamatosan szembesülnek a ténnyel, hogy nem passzolnak bele a rendszerbe.

Talán érdemes lenne itthon is elgondolkodni az iskolarendszer és a társadalom ügyein, ezt a szemszöget is figyelembe véve.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s