Csókolom, megszakadhatok?

Ilyen … dolgom még sosem volt, csókolom, megszakadhatok?! Kérdezhetné joggal egy mai magyarországi iskolás gyermek. De kitől? Hol az az illetékes fül, ami meghallja ezt a segélykiáltást. Hol van egy megidézhető, döntéshozó szellem a kormányban, amely meglátja, meghallja a bajt, ott lenn a tömény neurózisban, melyben iskolás gyermekeink nap mint nap szenvednek. Mert szenvednek, végig, egész tanévben. Amikor vége az utolsó dalnak is, bezáródnak a tantermek, az évzáró rendezvény bizony ünnepély, de nem abban a minőségben, ahogy eredetileg szánták. A szabadulás ünnepe. Jó ez így? Évek óta nem történik semmi, csak várom a nagy csodát. Ugorjunk hát vissza az időben, nézzünk meg egy évzárót, hátha bekövetkezik a megénekelt csoda!

Kétezertizenakárhányban vagyunk évzárón, egy júniusi szerdán. Hőségriadó van már második napja. 35 fok árnyékban, de délután ötkor nincs még árnyék, csak tűző nap két félárnyék között, és rengeteg gyerek, szülők, és persze tanárok. „Szép nyári nap. Minket nem zavar a forróság…” Nyilván ez a hőség nem csak úgy itt termett, napok óta zengi a média mégsem lett más időpontra helyezve az évzáró, holott a tanév már múlt héten befejeződött. A pódiumról szól a fennkölt dallam, “iskolánk így meg úgy, a gyerekek eredményei rózsásak, minden nagyon szép, mindennel meg vagyok elégedve”. A vendégként lejött parlamenti elöljáró elégedetten bólint.

Csak én, mint szülő, én nem vagyok megelégedve. A gyerekeink minden szorongó nap nap után úgy nyögték össze az eredményeket. Szerintem nincs semmi sem jól. Puff, közben csattanva dőlt ki a negyedik gyermek. Még az utolsó napon sem menekülnek. Hol van még a vége. Felforr az agyam, de nem csak a hőségtől. Elmosódik minden, átlépek egy képzeletbeli világba.

Én vagyok Zorro, kiállok a gyerekekért, varjúfekete köpenyem lobogva követ egészen a pódiumig. Megragadom a mikrofont, és ettől fogva én diktálok. Nahát, a szülők segítenek! A tanárok és a politikus körül összezár a szülői gyűrű. Elveszik a tanároktól az okostelefonokat, közben valaki az emeleten már kikapcsolta a wifit. Internet nélkül hirtelen ingoványos lett minden, a kiszolgáltatottság olyan mérvű lett, mint egy átlagos tanórán. Ideje megleckéztetni a tanárokat!

Kiállítom őket szép rendezett tornasorba a pódiumra. Ijedt feszengés.. nem jó állni a katedrán, főleg úgy, ha valaki hatalmasabb dirigál. Mindegy, nem hat meg az állapotuk. Mi lesz most?! Á, semmi, csak előveszek a zsebemből egy átlagos hétköznapi tanulnivalót, egyetlen napról. És kikérdezem belőle a tanárokat. Ez tényleg semmi!

A tornatanárnak szegezem az első kérdést! Mondjon tíz mondatot az enyves égerről! De kilenc mondat már négyes ám! Csend, lépjünk tovább. Közben a többi tanár idegesen tapogatja a zsebét a telefonért, ösztönösen onnan remélve segítséget, de most a gugli nem segít.

A kémiatanár kapja a következőt: Babits, Krúdy, Karinthy, Tóth, Kosztolányi életrajza, de választhat egyet is, 15-16 mondatban! Közben a biológiatanár készülhet, a “Tiszai csönd” című verset elemezze 15 mondatban! Matatás van, a telefonok után. Persze életrajz és verselemzés helyett.

Megkérdezem a földrajztanárt, Montgomery és Rommel életrajzáról, 10-10 mondatot szíveskedjék! Az ötösért még elmondhatja azt is, hogy mi történt 1943. január 2-án, február 2-án, valamint 1943 nyarán. Remélem nem zavartam össze!

A történelemtanár jön, legyen szíves, és mondjon 19 alföldi várost, és hozzá a jellemző iparukat! És örüljön, hogy csak 19-et kap. De vigyázat, 17 már négyes! Ahh, lépjünk tovább…

A biológia tanár, legyen szíves mondjon egy fizika szabályt, na jó segítek, legyen mondjuk az “elektromos fogyasztó” fogalma, DE ha valamit elhibáz, akár egy névelőt, büdös nagy nulla pontot kap! Na, mit néz úgy?! Ne rám haragudjon, nem én találtam ki ezt a szigort!

Á a fizika tanár! Beszéljen nekem, legyen szíves, Händel életrajzáról, ó nem a Linda sorozatból, hanem a zeneszerzőéről. 10 mondat elég lesz. Továbbá bejátszok egy zenét, ismerje fel, hogy melyik korszakból van, ki írta, a szerző mikor született, és mi a mű címe. Bagatell, ugye.

Énektanár kedves, beszéljen nekem az N2+3H2=2NH3 reakcióról pár mondatban.

Mondanom se kell, ötöst senkinek sem tudtam adni. SŐT, bevágtam egy csokor karót. Ez jár, sajnálom. Ezt sem én találtam ki. Közben egy bátortalan hang megjegyzi, ezt nem ők találták ki, ez a tanterv, nekik muszáj betartani, a rendszer hibája. Nana, hol van az a rendszer?! A rendszer fogalom, az nem létezik, az nem tud betartatni, a rendszer maga a tanár, a tanárok, és a tevékenységük összessége. Nincs kibújás! A gyerekeken az élő tanárok kérik számon a borzalmasan sok tananyagot, nem pedig az élettelen rendszer. Megint tegyük hozzá, pusztán egyetlen napi tanulnivalót kérdeztem ki, és nem egyetlen diákon, hanem egy fél tanári karon.

  • Szeptim! – dörrenek a politikusra, összerezzen szegény.
  • Hogy micsodám?!
  • Szeptim!
  • Mi az, egyáltalán milyen tantárgyból? – ijedten néz a gorilláira, de azok csak pislognak.
  • Íme az ember! – szóltam. – Na mindegy, tőle nem tudjuk meg. Talán a kémiatanár megmondja..

Kínos csönd, feszengés, szülők felől zúgolódás után ideje lezárni a blamát, elengedni a szenvedőket, és levonni a következtetést; ma Magyarországon bárki lehet tanár vagy döntéshozó politikus úgy, hogy nem tudja névelő pontossággal a fizika szabályokat, nem tudja 15 mondatban elemezni a “Milyen volt” -ot, és momentán nem tudja mi is az a szeptim.

Egy nyekkenés zökkent ki a képzelet világából, a kilencedik gyermek dőlt ki a sorból, szomorú rekord. Elhangzottak az utolsó versek, mindenki megy az osztálytermek felé, a gyerekek megkapják a bizonyítványokat, hisz Ők tudtak mindent, egyben, nem külön-külön, és egész éven át, minden egyes stresszes napon. Bocsánatot pedig a vizsgán megbukott tanárok nem kértek tőlük.

Talán ideje lenne felismerni hogy ma már nem kell a végtelenre duzzadt lexikális tudást úgy erőltetni, a tudás immár elérhető minden otthonban, minden zsebben, minden asztalon (A képzeletbeli tanárok is a zsebükben keresték a tudást). Másféle kihívások előtt áll a világ. Kreatív, kutató és megoldó szellemű tanulókra van szükség, nem robotszerűen magoló testileg és idegileg leterhelt gyerekre. Évek óta nem történi semmi, csak várom a nagy csodát.

Lám amíg e sorokat róttam (2016. 03. 20.), Rétvári Bence politikus bejelentette, 2017-től átírják a Nemzeti Alaptantervet, csökkentik a tananyagot. Ez hát az a csoda, melynek dallama itt keringett a fejemben, végig, amíg írtam. De vajon segít valaki azokon a gyerekeken is, akik ma az iskolapadot koptatják? A tanárok még a korábbi tantervre sem akarnak áttérni, legalábbis a követeléseik szerint, a 2017-es tananyagcsökkentés pedig az én gyerekeimnek, akik most iskolások, nem adja vissza utólag a gyerekkorát, amit elvettek tőlük. Pedagógusok és politikusok derűs vagy dacos együttműködésben.

Kuti István

U.i.: Ja, igen, a Szeptim, nézzük: “Megkülönböztethetünk kis és nagy szeptimet (k7; N7) Ha a szeptim hangközön belül két kis szekundot találunk, akkor az kis szeptim – k7, ha egy kis szekund van, akkor az nagy szeptim – N7. Töltsd ki az alábbi táblázatot! Építs szeptimeket a megadott alaphangokra, majd határozd meg a nagyságukat! Keretezd be a kis szekundokat! ” Fincsi. Egy konzervatóriumban elmenne, de kérem, én eddig általános iskoláról beszéltem, ahol az énekórának vidám, gyermekdaloktól hangos, levezető tanórának kéne lennie. A képzeletbeli történet természetesen sosem történhetne meg, hisz minden tanár minden egyes tantárgyból legalább annyit, ha nem többet tud, mint egy diák, ugye.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s