Az ESZME sajtóközleménye az iskolai utazások korlátozásának terveiről

A szülő döntési jogköre pedagógiai programban nem szereplő programokkal kapcsolatosan

Az elmúlt napokban a sajtóban megjelent a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) leirata az általuk fenntartott intézmények számára, követve Palkovics László korábbi sajtónyilatkozatát, amelyben utasítják az iskolákat az utazást is magában foglaló programok szervezésével kapcsolatosan, az ügy jogi szabályozását is előre vetíti. Miközben természetesen mélyen együtt érzünk a tragikus veronai buszbaleset áldozatainak családjaival, nem látjuk indokoltnak, hogy ez újabb, feltehetően jogsértő, szabályozás bevezetését eredményezze.

A levél és a várható szabályozás kapcsán fel kívánjuk hívni az intézményvezetők, a sajtó és a jogalkotók figyelmét arra, hogy az érintett területen az államnak nincs joghatósága, az iskolai kirándulásokkal kapcsolatos döntések szinte minden esetben a szülők, az érintett osztály(ok) vagy az intézmény szülői szervezetének hatásköre, így azt az ENSZ Gyermekjogi Egyezményében biztosított szülői jogok megalapozatlan korlátozása nélkül a kormány vagy a KLIK nem szabályozhatja.

Az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye 18. cikke úgy rendelkezik, hogy „a felelősség a gyermek neveléséért és fejlődésének biztosításáért elsősorban a szülőkre, illetőleg, adott esetben a gyermek törvényes képviselőire hárul.” Ennek megfelelően a gyermekkel kapcsolatos döntések meghozatala a szülők kizárólagos joga. Az Egyezmény szabályozása azt is rögzíti, hogy szülőket „cselekedeteikben mindenekelőtt a gyermek mindenek felett álló érdekének kell vezetnie.” Ennek szellemében döntöttek és fognak a szülők dönteni arról, hogy megrendelnek-e olyan utazásokat, amelyek során a gyerekek egész éjszakát az autóbuszon töltenek, vagy amikor egy osztálykirándulás vagy színházlátogatás után esetleg csak éjfélkor vagy annál később érkeznek meg.

Iskolák pedagógiai programjában belföldi vagy külföldi utazással járó elemek, sem sítáborok, sem színházlátogatások, sem más programok jellemzően nem szerepelnek, mivel a pedagógiai program teljes finanszírozását a fenntartó köteles biztosítani, az iskolák államosítása óta pedig nemhogy utazásokra, de a legelemibb dologi költségekre sem biztosít fedezetet a kormány illetve a KLIK. A teljes egészében államilag finanszírozott utazások esetén lehet a KLIK-nek joga az iskolát utasítani, ám a jogszabályi hierarchia okán ilyen esetekben is a szülőké a döntés joga.

A pedagógiai programban nem szereplő, és így államilag nem finanszírozott, hanem a szülők által fizetett programok esetében a megrendelő minden esetben a szülő, a szülők közössége illetve a szülői szervezet, még abban az esetben is, ha egy program megszervezésével és lebonyolításával egy pedagógust bíznak meg.

A tragikus veronai baleset és a KLIK leirata egyetlen pozitív eredménye, hogy azok kapcsán számos közérthető baleseti statisztika jelent meg a sajtóban, ami nyilván jelentősen segíti a felelős szülői döntések meghozatalát.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s